Ön szerint az MDF-nek jót tesz az SZDSZ-szel való szövetség?
22%
78%
169 szavazat
34
vargaviktor
remélhetőleg mindkettőnek jót tesz és lesz végre egy közép párt, ami kicsit erősebb. az szdsznek a minden k...
tovább
vendég
Az MDF eddig abból élt, hogy szidott jobbra-balra, de azért mégis egy mérsékelt konzervatív arcot mutatott, am...
tovább
1 | 2 | 3
vendég: neuron 2010.02.02. 00:54
Az MDF eddig abból élt, hogy szidott jobbra-balra, de azért mégis egy mérsékelt konzervatív arcot mutatott, amivel olyan konzervatívokat nyert meg, akik a FIDESZre sose szavaznának. Azzal, hogy az SZDSZel összeállt, ezt a bázisát veszítette el és végleg hiteltelenné vált mindenki előtt.
11 szavazat
remélhetőleg mindkettőnek jót tesz és lesz végre egy közép párt, ami kicsit erősebb.

az szdsznek a minden kisebbség mindenáron védelméről kellett volna már rég leszoknia, a jelenlegi módon.

a liberalizmus nem azt jelenti, hogy mindig oda állok, akit támadnak, hanem azt, hogy a ráció alapján döntök, nem pedig dühből.

a kettő együtt talán túléli és talán a vadhajtásokat is lemetszi mindkét pártból a szimbiózis, és a végén megerősödve kerülnek ki belőle.

remélem.
marhára nem volna itt jó egy 4 évenkénti 1 párt rendszer, egy amerikai struktúra.
7 szavazat
vendég: roodholph 2010.02.02. 07:04
az MDF. ezzel elvesztette a mérsékelten konzervatív középosztályt, a liberálisok meg azokat, kik baloldalinak vallják magukat, de az MSZP-re nem szavaznának. csodálkoznék, ha ez a párosítás bejutna a parlamentbe.
3 szavazat
vendég: Vendég 2010.02.02. 07:16
Igen, tanulhatnak egymástól! Egyik kutya, másik eb.
2 szavazat
Az jó, hogy kialakul egy középpárt, amelyik képes alternatívát nyújtani a két nagy, populista konglomerátum mellett. Már egy ideje vártam, hogy megvalósuljon ez a közeledés. A jelenlegi helyzetben azonban talán jobb lett volna az SZDSZ-es és volt SZDSZ-es személyek közül "mazsolázni", mint az SZDSZ néven megmaradt párttal pártközi kapcsolatot építeni.

Roodholph-fal ellentétben én nem gondolom, hogy az MDF elveszíti mérsékelt konzervatív szavazóit, hiszen itt nem pártszövetségről van szó, hanem csak együttműködésről, többnyire az MDF égisze alatt, na meg a mérsékelt konzervatív nem áll messze a liberálistól. Viszont jó hírnek tartom - a magam számára is -, hogy az MSZP-vel kötött koalíció utáni kiszorítás után végre a konzervatív-liberális rétegnek újra lehet képviselete.
Hogy jót tesz-e vagy nem, majd a jövő megmondja, én mindenesetre drukkolok nekik.
1 szavazat
A politika lassan lejáratja magát, mert egyesek ide-oda ugrálnak, csak azért ,hogy a parlamentben maradjanak. Senkit nem érdekel ezek közül a napi gondok megoldása, mi történik a lakosság többségével." HÁT IDE JUTOTTUNK"
Mindkét pártot csak az érdekli, meglesz-e parlamenti bejutásuk, mert nekik akkor nem lesz megélhetési gondjuk.
7 szavazat
vendég: goodmorning 2010.02.02. 09:00
Remélem annyira elég lesz, hogy egyik se kerüljön be a parlamentbe.
16 szavazat
Ez a vélemény teljesen elfogadható lenne, csak gondolj arra ism, hogy a demokráciát több párt jobban tudja biztosítani, mint kevesebb.
1 szavazat
vendég: goodmorning 2010.02.02. 10:02
Igazad van, viszont abba is gondolj bele, hogy ők intézték el magukat 4 év alatt úgy, hogy ide süllyedtek. Nem is tudok melyik volt szánalmasabb.
1 szavazat
vendég: nacc 2010.02.02. 11:24
most már tényleg az lmp és a jobbik maradt
2 szavazat
A Jobbikról tudjuk, mit akar. És az LMP?
3 szavazat
vendég: szivtim 2010.02.02. 16:39
Megalakult a moslék párt! A moslékba mi kerül? A maradék, ami már nem kell senkinek, nem jó semmire!
5 szavazat
Attól tartok, moslék a Fideszben és az MSZP-ben is bőven van azok mellett, akik valóban baloldaliak vagy valóban konzervatívok, kereszténydemokraták. Azok ők, akik a többséghez akarnak tartozni, akik olyanok akarnak lenni, mint a többiek.
Az MDF-SZDSZ elég kicsi ahhoz, hogy pusztán érdekből ne legyen érdemes csatlakozni hozzájuk. Kiváló terep azoknak, akik nem a nyáj után mennek.
2 szavazat
vendég: Emami 2010.02.02. 19:14
Sajnos nem tudják Ömaguknak sem bevallani, hogy nem az emberek érdekében váltogatják elveiket és a koalíciós pártjukat, hanem az állami támogatás miatt,a mi a köszöbön való becsúszásnál már jár Nekik.Ki beszélt itt közülük a hajléktalanság felszámolásáról,a lepusztult emberek felemeléséről,az éhezők jóllakatásáról,a csillogó szemű kis cigánygyerekek méltó életkötülményeinek biztosításáről, mert
a gyermekek semmiről sem tehetnek, élni szeretnének, jó cipóben jó lakásban,jó ruhában, jól felszerelt iskolában,
nyugalomban, egészségesen,jó szakmát tanulva, boldog ifjúkorban családot alapítva.Nem lenézve, büszkén járva,
nem meghunyászkodva, zsebből bérezve,nem megalázva.
Hát igen, még más kis pártok is az amortizációt emelték a
zászlaikra, pedig az egymásért felelősséggel élő, egyenlő emberek közösségét kellene kivívni, legalább annyira,mint
a Kádár rendszerben volt, akkor mindenki dolgozott, mindenki biztosított volt, és a jognak asztalánál mindenki egyformán foglalt helyet.Sok embernek volt jó, és kevésnek rossz.Miért is nem volt jó, kinek nem volt jó?
Felépült az ország a háború után,épültek az emberek házai, kiváló politikusok tanúltak ingyen,akikben még az együttérzés hiányát sem meri az ember bevallani magának sem, mert akkor a rosszindulatúságot vélné magán felfedezni.A kérdés még mindig jogos: kik voltak, mit akartak,és a saját belső tükrükben válaszoljanak saját
maguknak.Ha tudnak...
8 szavazat
Na, ezekről más se beszél, illetve aki beszél, az se tesz.

Hogy a Kádár-rendszer kinek volt rossz? Annak, aki az átlagnál jobb volt, annak, akit nem lesüllyedni nem engedett, hanem felemelkedni az egyenlősdi nevében. Azoknak, akik már akkor is szerették volna maguk vállalni a felelősséget a maguk sorsáért, és nem rábízni mindezt egy atyáskodó államra. Akik nem a biztonságot, hanem a szabadságot tartották fontosabbnak.
4 szavazat
1 | 2 | 3


Hozzászólás Vendégként - vagy:  Bejelentkezés   Regisztráció

Vendég név:

Hozzászólás szövege:


Vélemény típusa: