Járművek
Kerékpáron Biciklis történetek

Villanyketra, vagy hogyishíjják

garygaby

Ki ne találkozott volna már a közutakon az egyre inkább elszaporodó „elektromos meghajtású kerékpárok”-kal. Miért az idézőjel? Mert szerintem nem kerékpárok…

 

Köztudott, hogy a segédmotoros kerékpárok vezetői engedélyhez kötöttek, melyhez kresz és gyakorlati vizsga is szükségeltetik. Ezekkel az eszközökkel (elvileg) max. 45 kmh-val lehet(ne) közlekedni. Persze sokkal többel is mennek…

Nem olyan nagyon régi találmány az immáron akár 80 ezer forintért is hozzáférhető elektromos kerékpár. Ehhez, mivel ugye kerékpár, nem kell semmiféle dokument, hogy valaki kimenjen vele a közutakra. Megy is bőszen, a Juliska nénitől az alig 7.-es Pistikéig mindenki.

Sajnos a Kresz megfogalmazása olyan, hogy megengedi a max 300W-os motorral hajtott kétkerekűek kerékpárnak nevezését is, holott ezek az eszközök már gyakorlatilag segédmotorok, (sőt vannak moped kinézetőek is) és nem egy akár a kerékpárokra engedélyezett maximális 40kmh felett is tud közlekedni.

S teszi ezt hangtalanul, a kreszhez mit sem értők irányításával.

Nem hiszem, hogy gépkocsit rendszeresen vezető ne találkozott volna még ilyen villanyketrással a közúton úgy, hogy közben volt az úttest mellett kerékpárút.

Ilyenkor ugye a gazdája „motorosnak” gondolja magát, természetesen bukósisak nélkül … De este megint csak felveszi a kerékpáros „megyeklámpanélkülúgyisészrevesznek” stílust, holott még a dinamó sem terhelné a becses lábát, merthogy akkuval megy a szerencsétlen, vagyis az úttesten, kivilágítatlanul suhan tova hangtalanul.

Ám ha azt tudakolnám Juliska nénitől, hogy „Kreszvizsgája oszt van e?”, a válasz erre már az lenne:”Minek lönne, biciglire nem kell.”.

De vajon valóban nem szükséges e?

Én vidéken élek, és rendszeresen tapasztalom, hogy olyanok vezetik ezeket az eszközöket, akiknek a pénz megadatott, hogy 80-180 ezret kifizessenek, de a közlekedési szabályokat messziről sem ugatják. És nagyon sokszor jóval a kresz által megengedett 40kmh felett suhannak. Mert csak egy kicsi piszkálás kell, és igen sebesen is tudnak menni, a magyar meg leleményes-ha a szabályok áthágásáról van szó-nálunk ez már hagyomány.

Az állam olyan nagyon sokmindenből hasznot húz. Adok még egy tippet: vizsgázzanak legalább kreszből a villanyketrások. Mert az, hogy nincs egy halom ilyen jellegű baleset, nem nekik, hanem nekünk, gépjárművezetőknek köszönhető. Mi viszont ezután sem akarunk börtönbe menni egy-két felelőtlen villanybiciklis miatt.

3.77 
/ 13 szavazat - [28 hozzászólás]


1 | 2
sirtomi 2009.05.06. 09:28
Szerencsére nem sok ilyennel találkoztam.
De azt hiszem nem csak az ilyen villany bicikliseknek hanem minden közlekedőnek ismernie kellene a kresznek legalább a rá vonatkozó részét.
Gyalogosok is közlekednek idiótán és hagyományos bringások is.
Mióta meg kell állni a zebránál egyre több gyalogos lép le elém hirtelen, bringásoknak is elméletileg zebrán tolni kéne a biciklit ehelyett a semmiből feltűnve suhannak el az ember előtt és még ők mutogatnak.
SF 2009.05.06. 09:43
Tavaly nyáron történt, hogy egy idős házaspár a busz előtt keringett. A bácsi többször is megpróbált leszállni a gépről, de nem ment sehogy sem. A néni meg csak ordított, hogy nem áll meg az övé...
kazohin 2009.05.06. 10:49
:)
kazohin 2009.05.06. 10:57
Én sem találkoztam szerencsére sok ilyennel, de bármit el tudok képzelni az utakon. Ma befele jövet láttam egy csúnya esetet, mikor egy biciklisre rányitották a kocsiajtót. Elég rosszul nézett ki szegény.
garygaby 2009.05.06. 11:11
Nem lehetett őszinte a mosolya a kerékpárosnak.
Én emlékszem amúgy (40-es éveim közepén járok), hogy annak idején az általános iskolában tanultunk Kreszt. Ott meg kellett ismerni a gyalogos és a kerékpáros szabályokat. Ma ez nincs. Megkérdeztem a lányomat: "kaptunk valami füzetet, amiben voltak valami képek, de oktatás nem volt". És ez az oktatási rendszerünk egyik szégyene. Az meg hogy Juliska néni azt sem tudja, mit kell megnyomni, hogy megálljon a villanyketra, csak hab a tortán, és előrevetíthet szomorú eseteket is.
sirtomi 2009.05.06. 12:58
kazohin 2009.05.06. 10:57

Biciklisre nyitni az ajtót elég durva, persze ha gyorsan jön a bringás lehet hogy nem vették észre szegényt.
Én autóval voltam mikor egyszer félre kellett rántanom, mert az út szélén álló autós kivágta az ajtót. Azért elég szép nagy autóval járók, észrevehette volna hogy jövök :)
Ricsi_91 2009.05.07. 14:39
Igen,szigorítsunk még a közlekedési szabályokon.Javaslom először is,hogy ne csak az elektromos kerékpárra,hanem a sima kerékpárra is kelljen jogosítvány.Korhatár legyen 21 év,aki ennél fiatalabb,az egy pisis gyerek.Arra a segédmotorra,amire eddig segédmotoros jogsi kellett,arra 25 év legyen a korhatár,személygépkocsira 30 év.Itt kezdődik.A gyorshajtókra nem elég a jelenlegi büntetés.Az objektív felelősség maradjon,de a legenyhébb 1 millió forint,a legsúlyosabb 10 millió forint legyen.Természetesen a konyakmegyre,és úrvacsorára bevezetett zéró toleranciához hasonlóan itt is kell a zéró tolerancia is,aki akár 1 km/h-val lépi túl a megengedett sebességet,attól a helyszínen a jogosítványt is vegyék el,ha megállítják.Az eltiltás 5 km/h túllépésig 3 év legyen,utána 10 év.
A piroson áthajtást objektív felelősség alapon 3 év fegyházzal kell büntetni.Az ittas vezetők ellen sem elég a jelenlegi büntetés.Aki kis pohár 4%-os sör után beül a kocsiba,az VESZÉLYT JELENT MINDENKIRE,egy barom állat,az minimum 5-10 év fegyházat érdemel.Akinek meg a véralkoholszint meghaladja a 0,5 ezreléket(Németországban ez a legális határ,idióta németek,ez kb.2-3 dl bornak felel meg egyébként)az tényleges életfogytiglant érdemel.(A Tatárszentgyörgyi,KiskunklacházaiEnyingi gyilkosoknak elég 15 év,és különben is,ilyen piti ügyekkel nem foglalkozunk,csak igazi bűnözőkkel,például gyorshajtókkal,és ittas vezetőkkel...)
.
.
.
.
.
.
.
Na jó,most komolyan,utálom a felelőtlen embereket.De 45 km-nél lassabb járműre szerintem nem kell jogosítvány,aki
ilyennel felelőtlenül közlekedik,az biciklivel is ezt tenné.Állítólag felmerült olyan,hogy rendszám,és kötelező biztosítás segédmotorra,ez is csak egy újabb fölösleges sarc lenne,pénzszedés,gondolom az a (valós) célja,hogy inkább békávézzanak az emberek 9000 forint /hóért,vagy 290 forint/út ért.Ittas vezetés:Aki ittasan beül az autóba,az valóban egy veszélyes barom.De az ittaság nem egy pohár sört jelent.A nyugati országok többségében 0,5 ezreléket(egy üveg sör,vagy egy pohár bor)ha mér a szonda,akkor a rendőr még annyit mond,hogy "Köszönöm,hölgyem/uram,további jó utat!"és csak e
szint felett büntetnek.Az USA-ban ez a szint 0,8 ezrelék.De legyen inkább 0,5.Aki ennél többel beül a kocsiba,azt szigorúan büntessék,és ellenőrizzenek gyakrabban.Mert nem csak az a lényeg,hogy mennyi a büntetés,hanem,hogy mennyi az esély a lebukásra.A gyorshajtókat inkább állítsák meg a helyszínen,vagy vagy alkalmazzanak olyan technikát,hogy kivehető legyen a sofőr arca.De az objektív felelősség elfogadhatatlan,jogállamban mindenki csak a SAJÁT tettért büntethető,én azt gondolom.A bukósisak hordása/nem hordása meg mindenkinek a saját érdeke,de ezért büntetni szerintem legalábbis megkérdőjelezhető,ahogy a biztonsági övért is,bár nem ez a legnagyobb probléma.Börtönbe meg nem gondolom,hogy túl gyakran küldenének olyan esetben,ha a bicilkis volt a hibás.Ha a sötétben elütsz egy kivilágítatan biciklist,miközben Te szabályosan mentél,akkor nem hiszem,hogy bármit is kapnál.Ha egy kicsivel túllépted a sebességet,vagy egy kevés alkohol volt benned,akkor talán felfüggesztettet,és valószínűleg az ítéletben mentesítenek a büntetett előélet alól,magyarul semmit.Letöltendőt meg akkor ha Te is ész nélkül repesztettél,vagy részeg voltál.
garygaby 2009.05.07. 19:33
Ralf, a segédmotoros kerékpárokra bevezetik a rendszámot, mint tették már korábban olyan sok más európai országban. Igen, meg lehet élni egy újabb sarcként, de úgy is lehet értékelni, hogy ezek után majd be lehet azonosítani a segédmotornak vizsgáztatott, de amúgy 80-al repesztő (45 helyett) mopedest is.
És szerintem a magyarhoz hasonló közlekedéskultúrával rendelkező országokban igenis kelljen egy Kresz alapvizsga minimum ahhoz, hogy valaki a főútra menjen bármilyen nem saját erőből közlekedő eszközzel. S mivel a legtöbb elsőbbségi szabályt lakotton belül kell figyelni (jobbkéz, kanyarodási...), ezért ott is fontos, ha nem fontosabb a közlekedési szabályok ismerete. Az objektív felelőséggel egyetért......enék, ha a magyar ember nem lenne olyan, hogy mindent le akarna tagadni, ha csak egy kicsi esélye is van arra, hogy megúszhassa. Persze ha be tudja bizonyítani hogy nem ő volt, plusz teljes bizonyossággal prezentálja az elkövetőt, mentesíthető legyen (most ez nem van).
Alkoolnál, ismerve a magyar ember mentalitását (nyujtják a kisújjat, kell az egész kéz), a null tolerancia híve vagyok.
Az meg hogy valaki elcsap egy kerékpárost, és nem ő volt a hibás? Nem sokba tart egy relatív gyorshajtást rányomni a sofőrre, és azért azt se felejtsük el, hogy nem mindenki tudná nagyon könnyen feldolgozni, hogy valakit halálra gázolt.
Bukósisak? Biztonsági öv? Nem tudom, ki hogy van vele, az övet én nem azért kötöm be, mert muszály.
ralf 2009.05.07. 20:00
garygaby! Biztos vagy benne, hogy velem beszélgetsz?
garygaby 2009.05.07. 21:55
Bocsi-Ricsi:)))
Kíméletlen 2009.06.16. 13:45
Most fedezem fel a jobbnál-jobb témákat.
Ezekben a villanybiciklikben engem az zavar, hogy egyre többen közlekednek vele olyanok, akik köztudomásúlag rossz anyagi körülmények között élnek, esetleg munkanélküliek, rokkantak, mittidomén, lényeg, hogy lehetetlen a megvásárlásuk.
Nem akarok marhaságokat írni, de elképzelhető, hogy közgyógyellátás címén vagy más módon, orvosi receptre kapják egyesek a 80-100 ezer Ft-os "gépeket", összejátszva az orvosokkal?
Avagy ez egy őrületesen hülye gondolat? Mifelénk nagy divat ez a jármű, és nagyon sokan használják, akikről tudom, hogy nincs pénzük.
kazohin 2009.06.16. 14:25
Ezt nem hiszem kíméletlen. :)))

Ugyenezeknek a "közismerten rossz" körülmények között élőknek van-e mobiltelefonjuk, cigarettáznak-e egyesek, tudnak-e néha a pohár fenekére nézni? :)))

Van annak valami pszihológiája, hogy a szegényebbek, valami kényszer folytán látszatdolgokkal hazudják maguknak a jólétet. Nekem is vannak nálam sokkal rosszabb körülmények között élő ismerőseim, rokonaim, de isten ments, hogy eladják a kocsijukat (bár Pesten laknak), sokkal jobb műszaki cuccaik vannak, mint nekünk és minden szart megvesznek a gyereknek, amit nekünk soha eszünkbe sem jutna.
Kíméletlen 2009.06.16. 18:04
Mondom, nem vagyok ebben biztos teljesen, csak gyanús.
A jelenség, amit leírtál, eléggé divatos.
Természetesen a legújabb típusú mobiltelefon ez szintén fontos kellék, adnak a látszatra. Hogy esznek-e eleget és a gyerekeiket maximálisan ellátják-e, az már izgalmas kérdés.
Vagy megint a jól bevált "mindent hitelből" elve?
Kíméletlen 2009.06.18. 11:02
Tegnap az Estében foglalkoztak a támával, igaz, az elektromos kismopedek voltak a célkeresztben, az ezekkel kapcsolatos visszaélések. Viszont gyanúm mégis beigazolódott.
Feltételezhető, hogy a villanybiciklik esetében is van OEP-támogatás, különben nem szaladgálnának vele ennyien, nem beszélve a szokásos orvos-beteg "zseben át működő" együttműködésről.
kazohin 2009.06.18. 11:42
Ezt nem hittem volna! Akkor jó volt a megérzésed! Nem tudod, mi kell hozzá? :))))
1 | 2


 A hozzászóláshoz be kell jelentkezni!     Regisztráció