Mindennapok
Lakás Vásárlás, felújítás, építés

Hosszú év volt, sok tanulsággal!

JOULi

 

  

Egy éve írtam első cikkemet a távfűtéssel kapcsolatos visszásságokról. Itt az ideje, hogy utoljára írjak róla.

 

Hallottam az esti hírekben, meghosszabbították az ÖKOPlusz proram pályázati határidelyét. Hiába a válság, hiába egyértelmű minden épeszű ember számára, hogy a panelprogramra közpénzt pazarolni nem szabad, azért a pályázatokat be lehet adni. Igaz, még a két évvel ezelőtt befogadott pályázatokat sem bírálták el.

Nem jártam utána (és nem is fogok), hogy mennyi pénzébe kerül a lakóközösségnek a pályázat elkészíttetése és benyújtása. Nem érdekel, hogy a Főtáv mennyiért készíti azt el, miután árajánlatot tesz a munkák elvégzésére. Nem hiszem, hogy ingyen csinálná!

Megtudtam, hogy a közös képviselőnk is  pályázni akar (a mi megkérdezésünk nélkül) a radiátorszelepek és költségmegosztók felhelyezését magába foglaló fűtéskorszerűsítő programra.  Ezeket a munkákat komplett radiátorcserével együtt ingyen megcsinálták kb. 3-4 éve a mellettünk levő 4, ugyanilyen 100 lakásos társasházban. A mienk egy másik hasonló épültetettel együtt abból valami okból kimaradt. A fáma szerint akkor a képviselő nem tartott rá igényt.

Az ÖKOPlusz program két ponton különbözik a korábbi felújításoktól. Már fizetni kell érte, és a radiátorok maradnak, kinek milyen van (mert sok helyen kilyukadtak már, és a tulaj olyanra cserélte, amilyenre akarta). Pedig a költségmegosztók ajánlásában az olvasható, hogy akkor használhatók megbízhatóan, ha azonos felületen, azonos magasságban vannak felhelyezve.

Mivel mind a hat épületnek önálló hőközpontja van, gondoltam, érdemes lenne tüzetesebben összehasonlítani az épületek össz fogyasztását. Amikor azt kutattam, hogy igaz-e a Főtáv azon állítása, hogy egy átlagos, a mienkkel megegyező méretű lakás 43,1 GJ hőt használ el egy év alatt, úgy láttam, nincs jelentősebb különbség az épületek hőigénye között. Igaz, akkor nem néztem a másik, a felújításból szintén kimaradt épület össz hőfogyasztását.

Most, hogy a hat épület adatait egymás mellé tettem, érdekes dolgot látok. A hőközponti „hiteles” órákon mért fogyasztás éves szinten a hő „folyásirányával” megegyezően nő . Bár a négy felújított ház fogyasztása között csak egy-két százalékos eltérés van, a miénknél 6-10 %-kal kevesebb hőt használnak. Viszont a másik, szintén régi fűtésrendszerű épület majd 40%-al több hőt „eszik”, mint a legkisebb hőfelhasználású. Egyébként ez az épület földrajzi elhelyezkedése szerint is kilóg a sorból, sokkal nyitottabb térben áll, mint a többi. Bár a mi lakásaink az övékéhez hasonlóan nem rendelkeznek radiátorszelepekkel, a mi fűtési költségünk is jóval kisebb, mint az övék.

Tehát arra a következtetésre jutottam, hogy az épületek hőfelhasználását tekintve nincs akkora jelentősége, hogy szabályozhatóak -e a radiátorok, avagy sem. A Főtáv ezekbe az épületekbe is be tud nyomatni közel annyi hőt, mint a mienkbe. Mégis hallani legendákat januári 13-15 ezer forintos fűtésszámlákról.

Kérem, a legenda igaz, én is láttam nem is egyet, a saját két szememmel! Hogy lehet ez? Egyszerű, nézd meg a szomszédét is. Az övé meg 56 ezer. Ez az, amit a népszavazási kezdeményezés kapcsán próbáltam feszegetni! Mi van akkor, ha az egyik lakó elzárja a szelepeket? Fizet a szomszéd!

Borzasztó tájékozatlanok az emberek! Fölrakják nekik ezeket a költségmegosztó kütyüket a radiátorra, és azt hiszik, ez után már mérik a lakásba bejutó hő mennyiségét. Holott ezt még a Főtáv se állítja! De a kis számlás döngeti a mellét, ő jól tűri a hideget, és sose felejti el lezárnia radiátort, ha nincs otthon. A sokat fizető meg nem érti, hisz ő se pazarol, csak nem akar megfagyni! Az ő mérője biztosan rosszul mér! Ha vizsgálatot kér, kiderül, hogy nem. De nem ám! Mert mik is ez a szerkentyűk? Olyan érzékelők, amik egy számmá alakítják, hogy mennyire meleg a radiátor. Ezeket a számokat összesítik, majd ennek arányában fogják szétdobni a hőközpontban mért hőmennyiséget, ami csaknem ugyanannyi, mint a szelepek és megosztók felhelyezése előtt volt. Csupán annyi történik, hogy nem 100 közel azonos részre oszlik az épület fűtési költsége, hanem a középső, jobb fekvésű lakásban élők fizetik a 13 ezret, a szélső, rosszabb fekvésű lakásban élők meg csődöt jelentenek, vagy ők is lezárják a radiátorokat, és nagykabátban alszanak. Ha eddig rontotta a panellakás értékét a távfűtés, akkor ebből a lehetetlen helyzetből mi fog kisülni? Persze tisztában vannak vele, hogy ez így borzasztó igazságtalan, és próbáltak is valamit tenni. A mért hő 30%-át a régi rend szerint dobják szét, és csak a fennmaradó 70%-ot „arányosítják”.(Mert a fürdő radiátorán nincs költségmegosztó, és lezárt radiátorok mellett is melegek az összekötő csövek. Ez a nagyon-középső lakások kellemes hőmérsékletéhez elég is, már nem főnek a téli 28 °C-ban.)

Ezen kívül a lakás elhelyezkedése szerint is alkalmaznak szorzókat a számlázásnál, de hogy ezeket minek alapján határozták meg, az számomra rejtély. (Ezért nem elvetendő ötlet összeadni a száz számla hődíját, majd a hivatalosan mért hő értékével összehasonlítani. Ezt a közös képviselő egy kis szorgalommal megtehetné. Lehet, hogy érdekes lenne az eredmény.)

Tudomásul kellene venni, hogy egy ilyen panel monstrum olyan, mint egy hangyaboly. Csak együttműködve vagyunk életképesek. Mert mi fog történni ezekben az épületekben? Aki elérhető, megfogható, az fog fizetni a többi helyett. Nem megoldás, hogy ha nincs pénzem, elzárom a csapot. Ha mindenki elzárja, minden radiátoron nullát mérnek, akkor a kör bezárul, és ugyanúgy 100 közel azonos részre oszlik az az összeg, amit a Főtáv tőlünk be akar szedni. Kíváncsi leszek, mi lesz a közművekkel, ha már nem lesz elérhető, megfogható alany, akire rápakolhatnak minden számított költséget.

Most már csak egyetlen dilemmám van. Amikor a Főtáv költségtervezetét el kellene fogadni a lakógyűlésen, el mondjam-e a tulajdonostársaknak, hogy miről szavaznak? Sok értelmét nem látom. Hisz eddig is a propagandának hittek, nem a saját szemüknek. Én meg egy nagyon középső lakásban lakom. Ezekben a legalacsonyabb a fűtésszámla, és egyikben sincs soha hideg. Ha jövő télen valami csoda folytán én is icipici számlákat kapok, mert megvalósul a szabályozhatóság, majd valahogy elaltatom a lelkiismeretem. Mert nekem ősztől tavaszik megtérül a befektetés, de sokan jó áron jutnak magasabb fűtési számlához.

Bár addigra talán sikerül kiutat találnom ebből a csapdából . Mert még mindig ez az egyetlen jó megoldás, a panelból való menekülés. És talán jobb lesz az országból is elmenni. Nem szabad visszautasítani a külföldi cégtulajdonost, ha a tárgyi eszközei mellett a legjobb szakembereket is el akarja vinni. Dönthetne végre hogy megyünk, vagy maradunk.

 

 

 

5.00 
/ 1 szavazat - [0 hozzászólás]




 A hozzászóláshoz be kell jelentkezni!     Regisztráció