Mekkora a Világegyetem?

Ezt senki nem tudja, legalábbis anyagi szempontból. Ugyanis az anyag meghatározhatatlan filozófiai fogalom. A tudományos megítélések tekintetében is különbözők az elképzelések, de a Világegyetemet egységesen gömbszerűnek gondolják, melynek építő elemei a galaxisok, ill. azok halmazai. Arról azonban sincs egységes kép, hogy hány galaxis lehet az általuk megadott térben. Az 1970-es évek elején mintegy 30 milliárd galaxist gondoltak, de Fodor Lajos István 1979-ben csupán 10 milliárdot írt, Hawking ellenben 1982-ben több százmilliárdot, Sagan 1996-ban kereken 100 milliárdot. Mivel a galaxisokról számot senki nem adhat, ezért a számszerűsítések is ellentmondásosak. Több százmilliárd és tízmilliárd elképzelés versenyez egymás ellen? Ez túl nagy eltérés, ezért ez nem vall sem hitelességről, sem egyetértésről.

Földünkről látható, táguló világkép azt a középkori nézetet sugallja, hogy mi vagyunk a Világ közepén, ahonnan az ősrobbanás mindent szétvetett. Természetesen ez kizárt, ezt a tudomány is tagadja, ugyanakkor a Világegyetemet olyan gömbszerűnek vallja, melynek 10-14 milliárd fényév a sugara, tehát van közepe. Ha pedig nem a középpontban vagyunk, és attól való távolságunkról sincs semmi ismeret, milyen elvre alapozzák a csillagászok, hogy ekkora sugarú a Világegyetem?? Hisz már ez a tény önmagában lehetetlenné teszi sugarának becslését. Arra meg pláne nem alapozhatnak a csillagászok, hogy ma ilyen távolságból érkezett fényt látnak, mert ők jól tudják, hogy a fény bármely objektum régmúltbeli helyét és állapotát mutatja, ahonnan elindulva milliárd évek után érkezik hozzánk. Sőt amíg úton van, az alatt az objektumok is legalább 200 000 km/mp sebességgel tovább száguldanak a tágulási elmélet értelmében. Ezekből nyilván való, hogy nem ott van a Ve. határa, ahonnan ma a legtávolabbinak ítélt fény elindult. Ezt a tényt miért hagyj a tudomány figyelmen kívül azokban a közlésekben, melyek pl. így szólnak: „Az eddig megismert legtávolabbi objektum 14,5 milliárd fényévre van földünktől”. Vagy: „Kiderült, hogy az 5,58-as vöröseltolódás 13,5 milliárd fényév távolságnak felel meg.” Miért nem teszik hozzá, hogy csak milliárd évekkel ez előtt voltak ott ezek az objektumok? Hisz e felsorolt ellenérvekből az következik, hogy a Ve. sugarát legalább 25 milliárd fé. –re kellene becsülniük, és belátni, hogy a keletkezési elmélet szerint a „gyermek idősebb az apjánál”.

Bátran jelenthető ki, hogy a csillagászok egyáltalán nem tudják, mekkora a Világegyetem, mert erre semmiféle bizonyítékuk nincs. Ők egy felfúvódó luftballon felületére rajzolt pettyek-nek egymástól való távolodásával illusztrálják, hogy az ősrobbanástól fogva hogyan tágult ki a Világegyetem? Ez a mutatvány nem mást ábrázol, mint a téves Hubble-féle elmélet látóterét. Weinberg is ebben gondolkodott ezért írja: „A Világegyetem tágulása egyöntetű és izotrop, benne ugyanaz az áramlási kép tárul bármely galaxisban levő megfigyelő elé”. Csakhogy ha egy más látótérbe helyeznénk magunkat, a luftballon modellel nem szemléltethetnénk az egész Világegyetemet, hanem csak egy másik látóteret. Ennél fogva a mi látóterünkre sem igaz a mutatvány.

Ezekről a valótlanságokról maga az olvasó is igen egyszerűen meggyőződhet. A meggyőződés eszközéül fogjunk egy papírt és rajzoljunk rá egy nagy kört, mely az Univerzum határát, jelenti. Ez után ezen belül, tetszőleges helyen rajzoljunk egy kisebb kört, mely azt a látóteret mutatja, melyben áll egy megfigyelő, akitől minden irányba egyforma sebességgel távolodnak a galaxisok.

Ha a megfigyelő a jelenleg ismert térnek a határa közelébe helyezné át magát – persze ilyen határ nincs – akkor szélső csillagokat kellene látnia, nem pedig minden irányba való távolodást. Azt hiszem ez vitán felül áll. Semmi joguk nincs a csillagászoknak azt állítaniuk, hogy ekkora a Világ. Tehát nem fogadná ugyanaz a látvány a megfigyelőt. Ha pedig valóban ilyen látványban lenne része, akkor eddig nem sejtett, újabb 10-15 milliárd fényévnyi távolságok tárulnának elé, leseperve minden eddigi képzelgést.

Nyilvánvaló, hogy ennek figyelembe vétele nélkül semmiféle becslést sem lenne szabad tenni a jelenlegi látótérre alapozva, és ilyet elhinni is felettébb naivság volna.

Érdemes áttekinteni, hogyan bővült a csillagászok ismeretében a Világegyetem mérete? Ezt kezdhetnénk Davies számításánál, amikor szerinte a Világegyetem 10 a –33-on cm átmérőjű volt, de ezt a komolytalanságot felejtsük is el. Folytassuk Keplerrel aki 60 milliószor akkorának gondolta a Ve. sugarát, mint a Föld sugara. Ez 2553 Föld – Nap távolságnak felel meg. Ezt a távolságot a fény nem milliárd évek alatt, hanem csupán 362 óra alatt futná be a 300 000 km/ mp sebességével.

1936-ban a Mount Wilson távcsövel még csupán 260 millió fényév volt a belátható tér határa, melyet 1946-ban a palomárhegyi 5 méteres reflektor 10 milliárd fényévre tolt ki. Jelenleg a VLT 4x8,2 m-es ugyancsak tükrös távcsővel, és a KECK I-II reflektorokkal kb. 15 milliárd fé. távolságokból végezhetők észlelések. Ez minden képpen figyelemre méltó különbség a Kepleri becsléshez képest. A csillagászok számára ez intő tanulság is lehetne, hogy az óhajtott, szélső csillag meglátása eddig is mindig „elment” a szemük elől, és bármilyen leendő műszer elől is el fog menni. Én olvasóként kijelentem, – amint tettem ezt a VLT felszerelése előtt is, hogy a most tervezés alatt levő, Ausztráliában, vagy Afrikában felszerelésre kerülő 3000 antennából épülő rendszertől se várják, hogy szélső csillagokat fognak látni. Ez hiú ábránd, bár a terv szerint minden eddigi műszer teljesítményét ötvenszer fogja felülmúlni. Mi várható tehát e hatalmas berendezéstől?

Jelenleg a csillagászat-tudomány legnagyobb gondja, hogy miképpen gyorsulhat a Ve. tágulása? Hisz Weinberg szerint a tágulás az ősrobbanás erejétől származik, melynek értelmében, sőt az egyetemes tömegvonzás értelmében is lassulnia kellene. E jelenség magyarázatára valami rejtélyes antigravitációs hatásra gyanakszanak, a helyett, hogy a fény frekvenciavesztésében keresnék az okot. Számukra talán az lesz az első meglepetés, hogy az eddigieknél is jóval nagyobb vöröseltolódásokat fognak mérni, melyek alapján még gyorsabb tágulást kell feltételezniük.

Véleményem szerint a nagy távolságokból érkező elektromágneses hullámok is fáradnak, és a Doppler-elven felüli vöröseltolódást mutatnak melyről nem vesz tudomást a csillagászat, jóllehet ennek mértéke is kimutatható lenne a csillagfényekből. (Erről szóló dolgozatom megtalálható a www.freeweb.hu/bjk honlapomon.) Ha ezt a felvetésemet valakinek sikerülne bebizonyítania, az nem mást jelentene, mint azt, hogy nem is tágul a Világ, és így ősrobbanás sem volt.

Ez a felismerés ha késik is, de előbb-utóbb be fog következni és akkor visszatérhetünk a megégetett Giordano Bruno eme látásmódjához: „Az ég egyetlen, mérhetetlen tér, mindent felölelő mélység, végtelen óceán, melyben mozog és helyét változtatja az egész létező élet, a számtalan napok és földek sokasága, melyek közül egyeseket érzékileg megkülönböztethetünk, a többire következtethetünk.

_____