Gondolkodó
Pszichológia Az emberi agy rejtélyei

Komment a „Meleg párkapcsolatok legitimitása” című cikkhez

drantiklali

Reagálás a „Meleg párkapcsolatok legitimitása” című cikkre, melyen a szerző egy "konferencia" eseményeit ismerteti. A tudósítást köszönöm! Valóban sikerült úgy leírni az eseményeket, hogy az érthető, világos, sőt nem nélkülözi a történések leírásán túl a filozofálást sem. Ennek okán is, kedvelt filozófusaim egyikének, Ancsel Évának a gondolatát citálom ide:

"Aki szeret egy embert, az megeszi főztjét akkor is, ha odakozmált. S ez teljesen racionális, hiszen úgy gondolja, hogy a másik ember lelke fontosabb az ő gyomránál. Különben is, a lélek a legfontosabb testrész..."

ad 1.) Kiderül-e ebből az idézetből, hogy a szerzője kire, kikre gondolt? Lehet-e tudni, hogy meleg emberekről, avagy heteroszexuálisokról szól-e a mondat? Ki szeret kit? Kinek a lelkéről van szó? Nem költői kérdéseket tettem fel, hanem igenis megválaszolhatókat. Nevezetesen, szexuális beállítódástól teljesen független a lélek, a szeretet, az összetartozás. Tehát vannak „lelketlen” melegek és nem melegek, mint ahogy vannak tisztességes és tisztességtelen emberek kortól, nemtől, identitástól, faji hovatartozástól, stb. függetlenül.

ad 2.) Hiszem és vallom, hogy nincs külön meleg- és heteroszexuális kapcsolat, hanem kapcsolat van (!), mely érzelmeken, érdeklődésen, egymás személyiségének tiszteletben tartásán alapul. Mind a két kapcsolati típusban van jól és van rosszul működő, érdekeken alapuló, szegényesen igénytelen.

ad 3.) Dilemma számomra a cím és a tartalom összefüggése. „Meleg párkapcsolatok legitimitása” Hol is van a hangsúly? A meleg társkapcsolatokon, vagy azok legitimitásán? Az elsővel bőségesen foglalkozik a tanulmány, összehasonlítva a hetero- és a homoszexuális párkapcsolatokat, bár úgy tűnik, mintha a beszélgetésben férfi-férfi köztire fókuszáltak volna inkább. A legitimitás kérdésével kevéssé foglakozik a cikk, pedig ennek az aspektusai is megérnének egy „misét”. Lássuk!

1.)    A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint „legitim: mn. törvényes, jogszerű.”

2.)    Az interneten keresgélve találtam egy kicsit bővebb meghatározást, vagyis: „legitim: törvényes, törvényszerű, jogos, igazságos.”

3.)    Egy harmadikban még inkább szélesedik a horizont, hisz itt a legitim szó jelentése: „jogszerű, törvényes. A legitimitás társadalmi elfogadottságot jelent.

4.)    Hegel esetében: „A szubjektumok legitim tulajdonosi igények hordozóiként, olyan személyekként ismerik el egymást, akik a szabadság formális joga alapján követik saját érdekeiket.”

A fentiek alapján: tudjuk jól, hogy hazánkban a jogi, törvényességi keretek még nem alakultak ki, sőt… Azon tényeket is jól ismerjük, miszerint a homofóbia társadalmunkban még jócskán működik. (Lásd a meleg felvonulások (pride) provokációi.) Viszont amíg nem ér el társadalmunk, jogrendszerünk olyan fejlettségi szintre, hogy a homoszexuális párkapcsolatokat, élettársi kapcsolatokat, uram bocsáss (!), a meleg házasságokat legálisként elismerje, addig érdemes Hegel az „emberi méltóság legitimitásán” elgondolkodni.

0.00 
/ 0 szavazat - [11 hozzászólás]


ralf 2012.07.06. 19:49
Kár, hogy nem linkelted ide azt a cikket, amelyikre reagálsz, bár emlékszem hasionló témájú cikkekre.

A te írásodhoz hozzászólva: nekem eleve nem világos, miért kell az államnak bármilyen módon nem hogy beleszólni, de véleményezni két ember kapcsolatát. Nem azt vitatom, hogy ne legyen joga bárkinek nehezményezni, hogy a homoszexuálisok házasodhatnak, hanem hogy az erre való jogukat bárki kétségbe vonhatja, sőt megakadályozhatja. A jogállamnak semmi keresnivalója a magánember magánéletében.
ralf 2012.07.06. 19:51
Én nem vagyok hívő: van-e jogom megakadályozni, hogy bárki gyakorolja a hitét? És ha a társadalom többsége ateista, lehet-e a többség igényére támaszkodva megakadályozni, ellehetetleníteni a hívő emberek vallásos életét?
drantiklali 2012.07.07. 01:23
Teljesen egyetértek! Köszönöm a hozzászólásodat! Írásomban ha nem is írtam le, de utalni szerettem volna társadalmunk nagy problematikájára, nevezetesen a tolerancia hiányára. Mire gondolok? Arra, hogy a homoszexuálisok párkapcsolati kérdése összecseng a szűnni nem akaró zsidózással, cigányozással stb. Noha ide is értem, amit fentebb írtam, hogy van tisztességes, érzelmeken alapuló homoszexuális kapcsolat, s a megcsalások sorozatát tartalmazó, gyermekeket tönkre tevő heteroszexuális kapcsolat. Továbbá van nagyszerű zsidó és cigány, s van gazember "magyar". Az emberi minőség a lényeges. Talán egyszer társadalmunkat alkotó emberek zöme is eljut erre a végkövetkeztetésre. A remény hal meg utoljára.
ralf 2012.07.07. 19:22
Csak az a baj, hogy ehhez olyan fokú intelligencia kell (pl. megérteni, hogy valami, amit én nem értek, még nem feltétlenül gyűlöletes, amit nem ismerek, az is ugyanolyan tiszteletreméltó, mint amit igen, hogy más ugyanolyan értékes, mint én vagyok...), aminek nemcsak a magyarok vannak híján.
drantiklali 2012.07.08. 15:40
Igaz, de mi Magyarországon élünk! Nem vigasztal, ha más ország honpolgárai sem elég intelligensek.
oncogito 2012.07.09. 03:39
Én a toleranciát nem intelligencia számlájára írnám.
Ami mindig kevés volt az emberben, az alázat - ez lenne az alap.
Tudom, hogy ez provokatív dolog, mert az emberek zöme nem tudja elvonatkoztatni az alázatot az alázatosságtól.
Márpedig én nem az utóbbira gondolok. Hogy mit is értek alázat alatt...?

Hát azt, annak a tudását, hogy az ember nem minden, nem tud mindent és nem képes mindenre. Akkor sem, ha szeretem az embereket és akkor sem, ha önmagamat is szeretem. Hívő lévén Istenhez mérten tartom, hogy az ember semmi - ateista szemmel meg azt kellene elismerni, hogy az univerzumhoz képest az ember semmi. Arányaiban! Mert önmagához mérten, a környezetéhez mérten kétségtelen, hogy meghatározó - de bizonyos szintig.

Kezdeném a kommunikációval. A szó szegényes, minden bősége ellenére is. Részben mert nem tudunk szóval minden érzelmet, érzékelést, infót kifejezni, ( egy egyszerű rózsa illatát sem tudnánk konkrétan meghatározni) részben mert elcsépeltük az idők folyamán.
Az igen nem jelent igent és a nem nem jelent nemet. A szavak mögött nincs igazi gondolat, sokszor még a legőszintébb szándék mellett sem.
Ezért aztán elbeszélünk egymás mellett a lényeget illetően. Ettől van sok félreértés és ellentét.
Pl. a szerelem sem egyformán jelenti ugyanazt az emberek számára. Van, akinek birtoklást jelent és van akinek a másik ember lényének elfogadását. Akiben a büszkeség túlteng, az birtokolni akar, annak megaláztatást jelentene elengedni a másikat. Akiben több az alázat, az tudja/érzi, hogy nem ő a világ közepe, hogy a másik ember is szuverén lény és ennek megfelelően engedi élni a saját világában is. Ha a két világ önként kerül egymás mellé, az nagyszerű, de ha az egyik be akarja kebelezni a másikat, akkor tragédiák vannak.

Keveset tudunk önmagunkról és még kevesebbet a másikról. Azt hisszük, elég ha ismerjük a másik külsejét, nemét. korát, súlyát, foglalkozását, világnézetét, identitását és máris ismerjük az embert. Önmagunkkal ugyanígy vagyunk, mégis érnek meglepetések egyes szitukban, amikor magunk is meglepődünk önmagunk reakcióján. Mert az ember külsőnél és kinyilvánított világnézetnél/érzelemnél sokkal több és egyúttal sokkal kevesebb is.

Ha lenne picivel több alázat, akkor könnyebben elfogadhatnánk azt a gyengénket, hogy tévedhetünk. Bármiben!

ralf a megmondhatója, itt is, de más fórumokon is több mint tíz éves fórumozásom alatt sok képernyőnyi, talán több ezer vitám volt homoszexualitás ügyben.
Mindig megdöbbent, hogy egyébként együttérző, igazságszerető emberek mennyire közönyösek tudnak lenni mások baja, gondja iránt, ha az történetesen homoszexuális. És ha csak közönyös, még örvendetes is. De kulturáltnak hitt emberekből is kibukik a közönségesség, az agresszivitás, a kérlelhetetlenség, ha homoszexuálisok jogaira terelődik a téma. A saját büszkesége nem enged utat/helyet a másik ember büszkeségének.
Ha lenne picivel több alázat, el lehetne fogadni, több mindent. Vagy azt, hogy téved a homofób a megítélésben, vagy azt, hogy mindenkinek joga van az általunk rossznak vélt úton járni. Természetesen erőszak, kényszerítés nélkül. Akkor el lehetne fogadni, hogy ami számukra természetes, az másnak nem az és ami számunkra természetellenes, az másnak természetes.

Igen, szeretni kell az embert általában és önmagunkat, de tudni kell, hogy tökéletlen lényt szeretünk. Annak ellenére, hogy sokat tud az emberiség, az egyén tudása elenyésző. És akkor még hol van az univerzum teljessége. Ezeket az arányokat is kellene néha nézni, nem csak a fenenagy büszkeséget érezni. Az emberiség által elért eredmény nem mérhető az egyénével, az egyénnek nincs oka büszkeségre anélkül, hogy közben ne lenne benne alázat.
És ha van, akkor az nem enged zsarnokká lenni szerintem.

Bocsánat, hogy hosszúra sikeredtem, de a nagy hőség miatt rosszul alszom és ilyesmivel ütöm agyon az időt. :-)
ralf 2012.07.09. 12:54
Erről nekem az jutott eszembe, hogy az, aki tudja, hogy a világ nem ér véget annál a látszólagos totalitásnál, amit belát a szemével (hisz különben el sem indulna Velencébe, Párizsba, de még a Balatonhoz sem), hogy nem tudja, hogy a szellemi, érzelmi stb. világ sem ér véget ott, ameddig ő érzékelni képes.
Ugyanakkor persze az előítéletek mögött ott van a félelem is.

Persze logikus a következtetés, hogy ha nekem undorító, hogy egy férfi egy másikkal intim kapcsolatban van, akkor az nyilván undorító dolog, de az is logikus (az enyém), hogy ha számomra undorító lenne egy másik férfivel szerelmeskedni, akkor a homoszexuálisnak nyilván akár ugyanilyen undorító lehet egy nővel. Márpedig ugye ahhoz nem kell vallásosnak lenni, hogy az ember egyetértsen azzal: ne tedd azt másnak, amit nem szeretnél, hogy veled tegyenek.
oncogito 2012.07.09. 13:17
Nekem pl. gyerekkoromtól kezdve undorító volt a sóska. Mikor belém erőltették, mert hogy egészséges, ki is hánytam.
Máig nem bírom még a szagát sem.
De a családnak megfőzöm szívesen és bárkinek, aki szereti.
Nekem nem kell ennem belőle, de más étvágyát nem veszem el.
drantiklali 2012.07.15. 23:11
A szavak, a mondatok az utóbbi időben kiüresedtek. Szeretni? Elismerni? Addig terjed, amíg az egyes ember határait nem fenyegetik. Mi is manapság a szeretet, a szerelem? Szeretni önmagunkat. Ebben az értelemben tehát önzés. Amikor valaki szereti a másikat, tulajdonképpen önmagát, a saját vágyait, álmait keresi, ill. találja meg. Persze ha mégsem leli, akkor kiábrándul, megsértődik és a szakítás lesz a vége.
Ami a homoszexualitást, illetve annak elfogadását illeti, nos amíg másnak kárt, bajt nem okoz két ember kapcsolata, addig miért ne szeressen mindenki azt akit preferál. Vagy! A homoszexuálisok alakoskodjanak, játszanak szerepet, mint évtizedeken keresztül tették, csak azért, mert akkor nem lesznek szálka a társadalom szemében? Hány meg hány férfi/nő kötött házasságot, s élt heteroszexuálisok módján csak azért, mert így elfogadták őt. Persze kit is? Azt az őszintétlen embert, aki igyekezett a társadalmi elvárásoknak megfelelni.
ralf 2012.07.16. 09:34
Amit a homoszexualitásról írsz, azzal egyetértek, ám az "értekezésed" első felével nem feltétlenül. Egyrészt vannak önző emberek, és vannak nem önzők. Másrészt igen, a párválasztás, sőt minden választás az ember saját magáról szól. Persze kölcsönösen, én is azt választom, aki nekem jó, vagy az én álmaimat valósítja meg, sőt csúnyát mondok, nekem hasznos, és a másik is. Ha ezt egymásban megtaláljuk, akkor leszünk egy pár. A szaporodás is önző. az én vérvonalam továbbéléséről szól. Ebben nincs semmi kivetnivaló, a természet így működik. Az más kérdés, hogy az ember szereti ezeket a tényeket félretenni, és szép ideológiákat gyártani helyette.
Minden emberi kapcsolat az érdekekről, a kölcsönös érdekről szól a valóságban, a barátomból is hasznom van, és nyilván a barátomnak is belőlem.
ralf 2012.07.19. 10:16


 A hozzászóláshoz be kell jelentkezni!     Regisztráció