Politika
Közélet Korrupció, emberi jogok, esélyegyenlőség

2012 -- a Nemzeti Összetartás Éve, 7. rész

Vértes László

Miénk a földkerekség legjobb (és egyetlen) álamelnöke (sic)

Az ellenzék Schmitt Pál szemére veti, hogy nem tud helyesen írni, hogy viccesen járkál újévi beszéde közben, és hogy a doktori dolgozatát plagizálta -- tehát nem alkalmas köztársasági elnöknek. Jogos ez a kritika?

Schmitt Pál tényleg álamelnöknek írta az államelnök szót, viccesen járkált újévi beszéde közben, és elképzelhető, hogy a doktori dolgozatát részben tényleg plagizálta. Ettől azonban még tökéletesen alkalmas köztársasági elnöknek a mostani reformidőkben. Ne feledjük, hogy az ellenzék szerint Sólyom László szuper köztársasági elnök volt. Ne feledjük azt sem, hogy mai dicsérői két éve még teljesen alkalmatlannak tartották a szerintük Fidesz-bérenc Sólyom Lászlót, pedig ő garantáltan tud helyesírni, nem járkált beszédei közben, és aligha másolta padszomszédjáról a doktoriját. Mindez nem tette őt elfogadhatóvá a hazai baloldal szemében, legalábbis nem akkor, amikor hivatalban volt. Az ellenzéki kritikát tehát nem árt némi kritikával kezelni.

Ne feledjük azt sem, hogy 2006-ban az őszödi beszéd miatt tüntetőket durván szétverte a rendőrség, és Sólyom László diplomatikusan megfogalmazott aggályaira fittyet hányt a baloldali kormány. Hiába volt művelt, kulturált a magyar elnök, az akkori Alkotmány (melyet a sors iróniájaként többek között ő maga dolgozott ki 1989 táján) bohócszerepre kárhoztatta. A rendszerváltozáskor alighanem az volt a feltételezés, hogy miniszterelnökeink nem akarnak demokratikus tüntetéseket karhatalommal szétveretni, így felesleges az elnöknek hatáskört adni a mindenkori kormány lemondatására. Ez a feltételezés nem számolt Gyurcsány Ferenccel. Tetszik vagy sem, a köztársasági elnök funkciója ezzel kiüresedett, teljesen értelmetlenné vált.

Schmitt Pál bevallottan a magyar törvényhozás motorja és nem féke. Sportdiplomata múltja alapján nem is várható el tőle, hogy egyszemélyben megelőlegezze a törvények alkotmánybírósági vizsgálatának eredményét. A gyors jogszabályalkotásra azért van nagy szükség, mert Orbán Viktor napoleoni reformhadjáratba kezdett, és több ezer mérföldet kell még serege élén megtennie, mielőtt beáll a tél. Ha a katonák éhezni, fázni kezdenek, a reformhadjárat kudarcot vall, és azt nem a Fidesz, hanem az egész nemzet sínyli meg.

Schmitt Pál nem ellensúly, hanem a hadtáp része, ebben a formában szolgálja a magyar nemzet érdekét. Számunkra ez a lényeg. Édesmindegy, milyen a helyesírása, járkál-e ünnepi beszéde közben, illetve miből hogyan doktorált. Magyarországnak létérdeke a nagy ellátó rendszerek átalakítása, és az Orbán-Schmitt duó a legjobb úton halad az átfogó reformokkal. 2014-ben újra dönthet a választó, hogy az ország megújulása érdekében megérte-e megkötni a formai kompromisszumokat.

Addig legyünk rá büszkék, hogy végre valaki képesnek bizonyult az átalakításokra, az érdemekről pedig döntsön az utókor.

1.00 
/ 2 szavazat - [53 hozzászólás]


1 | 2 | 3 | 4
oncogito 2012.01.15. 19:48
Ja, Schmitt egy nagyszerű ember, remekül tárogatózik, mindent aláír, szépen mosolyog, imádja a magyar nyelvet (ha nem is ismeri) -- mindebből világosan következik, hogy nem plagizált.

Mert ugye lopni, hazudni csak a gyurcsányisták szoktak.
A mi "álamfőnk" az az emberek embere, mindenki fölötti.
Ámen.
oncogito 2012.01.15. 19:49
Teljesen odaillik a kormány "élére", azaz a posztjára.
Zsák, meg a foltjai.
oncogito 2012.01.15. 19:55
"Írhatnám, hogy a csalónak, a tolvajnak, a hazugnak mennie kell. Persze mennie kell, és talán menni is fog, de most nem erről van szó. A rezsimlapok, a rezsimmédia totális kontroll alatt van, a Magyar Televízió azt mond, és úgy, ahogy azt a Nemdiktátor parancsolja. És ő nem mond semmit. Az úr hallgatása pedig minden szolga hallgatása.
...
A minapi tüntetésen láttam egy öregurat ordítozni. Legfőbb érve az volt, hogy Gyurcsány. Nem az, hogy Gyurcsány lopott, hogy Gyurcsány hazudott, hanem mintegy univerzális alanyállítmányként az, hogy Gyurcsány. Az öregúr okosabb mint a Nemdiktátor egész kormánya együttvéve, a saját szűk területén talán a legjobb a világon. Ebből az emberből csinált gyurcsányozó zombit Cipolla. "

http://orulunkvincent.blog.hu/2012/01/13/cipolla_2
ralf 2012.01.15. 22:41
Szerintem az, aki nem tud helyesírni, nem igazán alkalmas államelnöknek. Különösen nem való nemzeti érzelmű államelnöknek. Aki ugynais addig nem jut el a maga nemzeti kultúrájában, hogy helyesen tud írni, az ne beszáéljen nemzetről, a nyelv fontosságáról meg főleg ne. Ahogy egy éttermet sem a vécésnéni reklámoz, és a gtisztítót sem a munka után hazafelé bandukoló kéményseprő. nem tilos, de nem jó propaganda.

Az, hogy a palgizált dioktori mellett ilyen könnyen elsiklasz (már ha bebizonyosodik, hpgy plagizált), az elég újfajta fényt vet az erkölcsprédikációid hitelességéről.

Se Göncz Árpád, se mádl Ferenc nemigen tudta leplezni, melyik oldallal szimpatizál, mégis képes volt máéltóságteljesen viselkedni, és a teljes igazságot mérlegelve véleményt mondani. Sólyom egy konzervatív úriember, aki a saját értékrendjét képviselte (mégpedig veled ellentétben következetesen), amivel magára haragította a baloldalt (mivel baloldalisággal nemigen volt vádolható), mind a jobboldalt (mivel a Fidesz kézio vezérlésű köztársasági elnököt akart volna), miközben bárhol megjelent méltóságot sugárzott (némely vádlói szerint túlságosan is).

Schmitt Pál nem attól nem alkalmas köztársasági elnöknek, hogy nem tud magyarul írni, nem is attól, palgitzált, ha plagizált, ez csak a hab a tortán.

Azért alkalmatlan, mert nem képes azt a fajta méltóságot sugározni,. azt a fajta tiszteletet ébreszteni, ami egy elnöktől elvárható. Ezt pedig az első pillanattól kezdve tudtuk róla.
Bár el kell ismernem, a jelenlegi magyar valóságot plasztikusan kifejezi.
oncogito 2012.01.16. 00:00
oncogito 2012.01.16. 00:07
ralf 2012.01.16. 07:09
Íme, mit mond erről a Három Nagy Elemzők egy másika: http://torokgaborelemez.blog.hu/2012/01/12/429_casus
ZoonPolitikon 2012.01.16. 10:30
Van egy szó, amellyel egyetértek az írásban: "(sicc!)"
oncogito 2012.01.16. 12:04
Egy élmény hallgatni Giró-Szász interjúját az ATV reggeli Egyenes beszéd adásában. Bár az előzmény is "csodás", de a Schmitt-téma pont 4 percnél kezdődik.
Nézzétek, hallgassátok és legyetek büszkék:
http://atv.hu/cikk/video-20120114_giro_szasz_andras
ZoonPolitikon 2012.01.16. 12:28
Érdekes, hogy a kormány pont Schmittet tekinti olyan intézménynek, amelyet a kormány nem befolyásolhat (persze azon kívül, hogy Orbán nevezte ki, eteti a tenyeréből és rángatja magzagon, sőt, ezt normálisnak is tekinti Orbán is és -- úgy gondolná az ember VL cikkei alapján -- a mérsékelt konzervatív polgárság is).

Sem az országgyűlés, sem a bírói hatalmi ág, sem a jegybank nem olyan intézmény, amelynek függetlenségét a kormánynak tiszteletben kellene tartania. Azokat lehet egypártivá "befolyásolni", sőt, ezt megköveteli a Haza.
oncogito 2012.01.16. 12:53
Zoon, nem értünk mi ehhez. Elég ha büszkék vagyunk és elhisszük, hogy tulajdonképpen minden rendben van és naponta csodáljuk Orbán képét, meg a dedikált alaptörvényt... :-/
ZoonPolitikon 2012.01.16. 13:08
Lehet, hogy csak komolyan kéne vennünk Vértes witatárs felvilágosító agitprop munkáját ahelyett, hogy a saját fejünkkel gondolkodunk.

A földkerekség legjobb (és egyetlen) álamelnöke? Ennek olyan Tanú-szaga van.
oncogito 2012.01.16. 13:39
Lehet, hogy komolyan kellene venni.
De nekem valahogy nem megy - és ahogy látom, nem vagyok egyedül.
ralf 2012.01.16. 14:05
Nekem Giró-Szász az egyik legnagyobb csalódás. Soha nem rejtette véka a lá a pártszimpátiáját, a Századvégben nevelkedett, majd lett a vezetője, de egy olyan értelmes ember volt, akinek a szájából nagyon durva ez a sok leegyszerűsített duma.
oncogito 2012.01.16. 14:08
Örülök, hogy ezt mondod bizonyos fokig.
Mert én nem ismerem őket és nem tudom eldönteni, hogy a szakértelem, tudás, értelem hiánya a sok lökött szöveg náluk, vagy agymosás eredménye.
De ha van sütni valója, talán nem mehet a végsőkig az agymosás...
1 | 2 | 3 | 4


 A hozzászóláshoz be kell jelentkezni!     Regisztráció