Egészség
Pszichológia - Agybaj Szorongások, függőségek, depresszió

Társadalmunk "drámai állapota" és a lélektan válasza 1.

Transatlantic

„Egy nemzet karakterének nagysága csakis abban mérhető, hogy állampolgáraiban milyen mértékben fejlődik ki, marad fenn és nyilvánul meg mindennapi életük során az egészséges, ép személyiség.” (George Simon)

 

(A fenti „drámai állapot” kifejezést a Köznevelési Törvény tervezetéből kölcsönöztem. A tervezettel kapcsolatban nemrég írt kommentem itt olvasható:

http://www.wita.hu/index.php?show=post&post=1201)

 

A jelenség

 

Korunk társadalmában és kultúrájában az élet minden területén felértékelődött a szinte bármilyen eszközzel elért siker és győzelem. Úgy tűnik, az érdek- és akaratérvényesítés során a – nem feltétlenül fizikai erőszakkal párosuló – gátlástalan magatartásformákat, játszmákat megéri alkalmazni. A kereskedelmi médiák előszeretettel mutatják be a személyközi konfliktusaikat kiteregető, „őszinte”, „önmagukat adó” emberek történeteit, akiket még a közönség is megtapsol. A valóságműsorokban estéről estére követhetjük, ahogy a résztvevők „önmagukat adják”, ország-világ előtt megmutatják, kik ők és milyenek, megleshetjük még „hálószobatitkaikat” is, és legfőképpen azt követhetjük végig, hogyan kerülnek ki leplezetlen, „őszinte” viselkedésükkel győztesen és bőségesen megjutalmazva ezekből a valósághelyzetekből. Még börtönviselt „celebek” (értsd: ünnepelt személyiségek) kedélyes asztali diskurálgatását is élvezhetjük főműsoridőben. És persze mindeközben jól megnézhetjük magunknak a műsorvezetők csinos, elegáns ruháit, a bútorokat, berendezést, konyhaeszközöket stb., amit a műsorokhoz használnak, a végén pedig elolvashatjuk, mely cégek, divatszabóságok stb. támogatták nagylelkűen a műsort. Mindemellett pedig norma és magától értetődő, hogy időnként egy-egy ismert politikus nyilvánosan trágárkodva leszól egy másik közéleti személyt, vagy akár bárki mást, és erre még büszke is, nem beszélve arról, hogy igen tisztességes javadalmazást is kap érte. Nyoma sincs „ciki” érzésnek, valamiféle belső gátnak. Ezek a jelenségek számos hasonlóval együtt egyértelmű üzenetet közvetítenek a társadalomnak, benne fiataljainknak: a gátlástalanság, a szégyen nélküliség megéri – legfeljebb megtapsolnak, de ha nagyon kivetkőzöl, ne adj’ Isten hülyét csinálsz magadból ország-világ szeme láttára, még fizetnek is érte, ne tanulj, ne tervezd a jövőt, csak légy önmagad, és dől a lé. Kultúránk valóban bőségesen jutalmazza a gátlástalanságot, és mára normává tette az abnormitást.

 

Természetesen a jelenség a lélekgyógyászatban is lecsapódik, és az utóbbi évtizedekben erősödő szemléletváltás figyelhető meg ezen a területen. A fent vázolt jelenséggel függ össze a lélekgyógyászok tapasztalata, miszerint a praxisokból úgymond „fogynak” az ún. „hagyományos” neurotikus panaszoktól szenvedő kliensek, és egyre több olyan kliens jelenik meg, akiknek nincsenek ilyen panaszaik. Az ő tüneteik cseppet sem emlékeztetnek a beteges neurózisban szenvedő kliensekére. A hagyományos neurózis legjellemzőbb tünetei többek között a túlzott, beteges szorongás, a fóbiák, a fokozott bűntudat, az önértékelés hiánya (kisebbrendűségi komplexus), amelyek komoly szenvedést okoznak az egyénnek, hátráltatva őt abban, hogy teljes életet élhessen. A szakemberek arról számolnak be, hogy az ilyen panaszokkal hozzájuk fordulók mellett egyre nő azoknak a klienseknek a száma, akikben nyoma sincs a fenti kóros szorongásnak és bűntudatnak. Éppen ellenkezőleg: úgy tűnik, valójában szinte semmi nem gátolja őket abban, hogy azt tegyék, amit akarnak, gyakran akár mások hátrányára, és ettől egy szemernyit sem érzik rosszul magukat – nem szégyenkeznek, nem szoronganak, nincs bűntudatuk attól, hogy gyakran becstelen és/vagy erőszakos magatartásukkal másoknak kárt és szenvedést okoznak. Mivel nem szenvednek, és tökéletesen jól érzik magukat a bőrükben, nem is keresik maguktól lélekgyógyász segítségét, hanem rendszerint a környezetük nyomására – vagy bűncselekmény miatti elfogás esetén – kerülnek szakember látókörébe. Magatartásuk a nyílt törvénysértéstől és erőszaktól törvénybe ugyan nem ütköző, de épp oly káros, burkoltan agresszív, ezért nehezen kitapintható magatartásformákig, pl. a hazudozás, megtévesztés és a felelősségkerülés különböző formáiig terjed, amelyek előfordulása egyre gyakoribb társadalmunkban. (A személyközi burkolt agresszió válfajait és eszközeit, úgymint fenyegetés, bűntudatkeltés, megszégyenítés, érzelmi zsarolás, stb. részletesen ld. George Simon „Báránybőrben” c. könyvében, továbbá a „befolyásolás fegyvereit” ld. Robert Cialdini „Hatás” c. könyvében.) A jelenség áthatja a politika, a gazdaság, a társas és a magánélet szféráját. Egyes szakemberek a megbánás nélküli, kíméletlen erőszak és gátlástalan magatartásformák terjedését a társadalom pszichopatizálódásaként írják le, illetve egy ritkán hivatkozott lélektudomány, a ponerológia szerint a társadalom „ponerizálódik”, vagyis eluralkodik rajta a gonoszság, amelynek forrása a társadalom csúcsára jutott „esszenciális pszichopaták” uralma, a patokrácia („poneros” görög szó, jelentése: gonosz. A politikai gonoszságkutatás úttörője Andrzei Lobaczewski, lengyel pszichiáter volt http://en.wikipedia.org/wiki/Andrzej_%C5%81obaczewski  ).

 

Az említett szemléletváltást a problémát évtizedek óta kutató szakemberek megállapításai indították el (magának a szemléletváltásnak a megalapozója az amerikai Hervey Cleckley „The Mask of Sanity”  http://www.cassiopaea.org/cass/sanity_1.PdF  (magyarul „Az egészség álarca”) c. úttörő műve volt, amely 1941-ben jelent meg először. Napjaink legkiválóbb szakértői közül Robert Hare és George Simon, amerikai pszichológusok emelendők ki). A folyamat sarkalatos eleme a neurózis mint jelenség és vele összefüggésben az emberi agresszió átértékelése és átértelmezése. Ahhoz, hogy pontosan megértsük e szemlélet- vagy nézőpontváltás lényegét, induljunk el a neurózis hagyományos értelmezésétől.

 

A klasszikus vagy hagyományos neurózis-fogalom alapjai Sigmund Freud elméletéhez és munkásságához kötődnek. Freud a fent említett neurotikus tüneteket mélylélektani okokkal magyarázta. A személy a neurózist fémjelző szorongás és bűntudat ellen ún. elhárító vagy énvédő mechanizmusokat (tagadást, hárítást stb. – ld. Anna Freud „Az elhárító mechanizmusok és az én” c. könyvét) alkalmaz, és ezeket az érzéseket agresszív viselkedéssel is kompenzálhatja. Freud elmélete szerint a személy azért alkalmazza – tudattalanul – a különböző elhárító mechanizmusokat, hogy így védje magát az ellen a szenvedés ellen, amit a szerinte helytelen érzések és gondolatok miatt keletkező bűntudat és szorongás, vagy egy súlyos érzelmi trauma (pl. egy szeretett személy elvesztése) fájdalmával való szembesülés okozna számára. Előfordulhat, hogy agressziójával valamilyen mély érzelmi sérülést, kisebbrendűségi érzést, sérült önbecsülést kompenzál. Szinte mindannyian gondoltuk már erőszakos emberekről azt, hogy „nyilván nagyon sérült és szenved belül, vagy súlyos kisebbrendűségi érzése van, ha ennyire durva és agresszív” – és ilyenkor rendszerint máris elnézőbbek voltunk velük. Vagyis a freudi elmélet logikája szerint minél durvább és gátlástalanabb az illető, annál mélyebb gyökerű kell legyen a szenvedése, amit így kompenzál. Valóban mélyen gyökerező szenvedés állna egy ilyen magatartásmintázat mögött?

 

A különféle erőszakos és gátlástalan viselkedésformák terjedése miatt a szakemberek egy része mára egyre inkább megkérdőjelezte a hagyományos nézőpont („neurózistan”) használhatóságát e viselkedésformák magyarázatára és kezelésére, sőt megállapította, hogy az kártékony és kifejezetten veszélyes lehet ezekkel a magatartásokkal szemben. George Simon így fogalmazza ezt meg 2010-ben megjelent „Character Disturbance – A Phenomenon Of Our Age” (Jellemzavar, korunk jelensége) c. könyvében: „Korunk egyik legnyomasztóbb lélektani valósága a rohamosan terjedő jellemzavar. A jellemzavar a neurózistól merőben eltérő jelenség. Ahhoz, hogy kellően megértsük és kezelni tudjuk, más lélektani nézőpontra van szükségünk.”

 

A nézőpontváltás részeként átértékelődött az emberi agresszió neurózistan szerinti funkciója, miközben a szakemberek figyelme áttevődött az agresszió rohamosan terjedő manipulatív, azaz burkolt formáira. Egyrészt az agresszió nem egyenlő az erőszakkal, hanem az érvényesülésünkhöz (=túlélésünkhöz) szükséges energia, és önmagában nem gonoszság. Mindannyian „harcolunk” az érvényesülésért. DE ez csak akkor nem ártalmas, ha konstruktívan és tisztességesen, másoknak nem ártva használjuk. Másrészt míg a neurózistan szerint az elhárító mechanizmusok (tagadás, hárítás, stb.) a bűntudat és szorongás elleni tudattalan védekezést szolgálják, az új nézőpont szerint ezek az agresszió burkolt és tudatosan használt formái (pl. hazudás, mellébeszélés, ködösítés, áldozatszerep, szóelterelés, stb.), vagyis éppen olyan káros, romboló eszközei az érdek- és akaratérvényesítésnek, mint a nyílt fizikai és verbális agresszió. A tudatos tagadás és hárítás a társadalmi normaszegés és a kíméletlen érdek- és akaratérvényesítés következményeinek elkerülését, a felelősség elhárítását szolgálja, ami mögött a sérült/hiányos jellem és a hiányos vagy egyáltalán nem működő lelkiismeret húzódik meg. 

 

A neurózistan és az új, kognitív-behaviorista szemlélet között tehát sarkalatos különbség van a destruktív magatartás okainak értelmezésében. A freudi szemlélet (az ún. pszichodinamikus iskola) szerint a neurotikusok önkárosító magatartása mögött tudattalan érzelmi konfliktusok húzódnak meg, a lélekgyógyász célja pedig ezek feltárása és tudatosítása. A kognitív-behaviorista nézőpontot képviselő lélekgyógyászok azonban azt állapították meg, hogy a destruktív magatartás mögött problémás gondolkodási sémák és attitűdök állnak. Ezért a lélekgyógyász célja – mint a szemléletmód elnevezése sugallja – e problémás gondolkodási sémák és attitűdők (kognitív elem) és a belőlük származó káros magatartás (behaviorista elem) korrekciója, nem pedig az érzelmi problémák feltárása. Tudniillik a szakemberek tapasztalata az, hogy a jellemsérült személy tudatában van annak, hogy a magatartása problémát okoz másoknak, de nem érdekli, és nem tesz ellene semmit. A kétféle magatartás-mintázat közötti markáns különbséget jól foglalja össze az a megállapítás, hogy a neurotikus személy magának okoz szenvedést, a jellemzavaros személy pedig másoknak. Ez utóbbi az elhárító mechanizmusoknak nevezett viselkedésformákat (elsősorban a tagadást és a hárítást) a manipulatív, burkolt kontroll eszközeiként és taktikáiként használja ahhoz, hogy (1) valamit elérjen vagy megszerezzen, (2) megszilárdítsa a társadalmi normákkal szembeni ellenállását, és (3) elhárítsa a felelősséget magatartása következményeiért. Egyszerűen fogalmazva: az illető rombolóan agresszív, másoknak ártó magatartásformákkal éri el céljait, majd tagad és hazudik, hogy elhárítsa kártékony magatartásának következményeit.

 

Ez a fajta agresszió – amelynek szerves része a hazudozás és a felelősséghárítás – tehát nem belső trauma kompenzálását szolgálja, és bár nem nyíltan erőszakos, valójában ragadozó jellegű, vágy váltja ki, tudatos és céltudatos, előre megfontolt, kifejezetten támadó szándékú, és célja az áldozat megkárosítása. Ez merőben különbözik az ún. reaktív agressziótól, ami egy támadásra adott spontán, természetes érzelmi válasz, félelem váltja ki, védekező jellegű, és célja az önvédelem és az önfenntartás. Ehhez hasonlóan működik az ún. áttolt agresszió, ami ugyancsak spontán érzelmi válasz, és ezt valóban valamilyen konkrét trauma, sérelem, veszteség (pl. gyász, vagy valamilyen frusztráció) motiválhatja, és nem az áldozat a célpontja. Míg ebben az esetben az agresszió valóban sérelmet, fájdalmat leplez, a jellemsérült személy esetében épp fordítva áll a dolog: a manipulatív magatartásformákkal az illető kiszámított ragadozó agresszióját rejti el.

 

A jellemzavar legsúlyosabb és legkártékonyabb formáját, a pszichopátiát évtizedek óta kutató lélekgyógyászok azt állapították meg, hogy ez a gyaníthatóan biológiailag és genetikailag determinált személyiségzavar a népesség kis hányadát, a becslések szerint mintegy 1-4%-át érinti (a pszichopátiáról ld. Robert Hare „Kímélet nélkül” c. könyvét).  Ugyanakkor a jellemzavarra általában jellemző normaszegő magatartásformák, kiemelten a burkolt, manipulatív agresszió a populáció jóval szélesebb körében terjedtek el, és terjednek továbbra is rohamosan, így más tényezőt kell keresnünk a hátterükben. Ha eltekintünk a pszichopátia mint a jellemzavar legsúlyosabb formája mögött vélhetően meghúzódó biológiai meghatározottságtól, akkor figyelmünket a személyiség és azon belül az érzelmi és a jellemfejlődést befolyásoló környezeti tényezőkre, konkrétan a szocializációra, azaz a társas és közösségi normák és a nekik megfelelő gondolkodási sémák, attitűdök és viselkedésformák tanulásának folyamatára kell irányítanunk. A következő cikkem ezt veszi górcső alá

5.00 
/ 4 szavazat - [7 hozzászólás]


Vértes László 2011.11.04. 15:22
Tizenévesek tömegei sodródnak a normaszegő állapot felé, remek ez a tudományos összefoglalás. A magam tapasztalata laikus: óriási a fiatalok körében a munkanélküliség, a lehető legkevesebben tudnak a végzettségükkel elhelyezkedni. Alkalmi munkából és a szülői apanázsból tengődnek, látva, hogy saját munkából sosem lesz övék a reklámokból ismert világ. Ezt a szakadékot próbálják normaszegéssel áthidalni. (A normaszegés lényege mindig a vágyak rövidebb úton való teljesítése.)

Fontos szembenéznünk a problémával, ideértve annak okait is. A jelenség nem csak nálunk merül fel. Spanyolországban 45%-os a fiatalok munkanélkülisége! Európa egészén soha nem látott elkeseredettség és céltalanság érzése söpör végig, nincs olyan EU-tagállam, ahol ne tartanák az egyik legégetőbb kérdésnek a fiatalok kilátásait, illetve az azok hiányából fakadó problémákat.
ralf 2011.11.04. 18:21
Ehhez vegyük hozzá, hogy a normaszegés még a kurucos virtusra megy vissza, és nem változik addig, amíg az emberek nem értik meg, hogy az állam nem "ők", hanem "mi". Amihez persze az sem lenne hátrány, ha az állam is úgy viselkedne, hogy ez hihető legyen.

Ha több munkahelyet akarunk, akkor azokat kéne támogatni, akik ezeket a munkahelyeket létrehozzák. Akkor is, ha nem magyarok, akkor is, ha multik. Vagy nem kéne spórolni az oktatáson (nem az oktatáson kéne spórolni). Ami felesleges, azt meg lehet szüntetni, de a megtakarított pénzt nem máshová kéne vinni, hanem az oktatás hasznos elemeibe fektetni.

A fiatalok munkába állásával kapcsolatban persze más problémák is vannak, de egynek a megszüntetése is előrelépés.
oncogito 2011.11.05. 08:51
Trans, te egy általad elképzelt ideális társadalomnak nem lehetnél tagja, mert nem vagy szavadat tartó és nem vagy hiteles.
Inkább ezt elemezgesd...
Vértes László 2011.11.05. 16:10
oncogito: Kifejtenéd, hol veszítette el Transatlantic a szemedben a hitelességét? Az enyémben még következetesnek látszik, ezért is érdekel, te mit értékelsz ellentmondásnak.
oncogito 2011.11.05. 16:16
Leírtam másik cikknél, olvasd vissza.
Ha lusta vagy visszanézni, én miért készségeskedjek neked?
Egyébként te is jelen vagy a fórumon és nem hiszem, hogy a memóriáddal gond lenne...
Transatlantic 2011.11.05. 18:14
Igen, tudom Oncogito, hogy az ígért összegzést várod tőlem, és joggal. De a cikkeim fényében, lehet, hogy érthetőbbet tudok majd írni. Rohansz valahova?
Vértes László 2011.11.05. 19:15
oncogito: Sajnos elég nehéz a 20. komment után átlátni, ki kinek mit mondott, és miért. Számomra nem evidens, mi a gondod Transatlantic hitelességével. Az összegzést szívesen elolvasom majd, ha felkerül.


 A hozzászóláshoz be kell jelentkezni!     Regisztráció