Politika
Közélet Korrupció, emberi jogok, esélyegyenlőség

Napi aktuális

oncogito

Kicsi, elhagyott fórum ez, moderátor nélkül. Kár, mert jobb sorsra érdemes.

No, éppen mert kevesen vagyunk, szerintem hogy ne kelljen mindig új cikket nyitni a régieknek egy-egy téma miatt, (persze a meglevő cikkek használata mellett) a napi aktuális politikai, vagy egyéb esemény itt megvitatható. Semmi nem off.

Mivel a karakterszámot ki kell tölteni, ezért bemásolok egy kis tanmesét, ami akár mottója lehet a napi aktualitásoknak.

 

"Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni mit is,tehetne.
Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis ideje már betemetni; nem éri meg kihúzni az öreg szamarat. Áthívta a szomszédait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek földet lapátolni a kútba.
A szamár megértette, mi történik és először rémisztően üvöltött. Aztán, mindenki csodálatára, megnyugodott. Párlapáttal később a paraszt lenézett a kútba.
Meglepetten látta, hogy minden lapátnyi föld után a szamár valami csodálatosat tesz. Lerázza magáról a földet és egy lépéssel, feljebb mászik. Ahogy a paraszt és a szomszédai tovább lapátolták a földet a szamárra, lerázta magáról és egyre feljebb mászott.
Hamarosan mindenki ámult, ahogy a szamár átlépett a kút peremén és boldogan elsétált!

Az élet minden fajta szemetet és földet fog rád lapátolni. A kútból kimászás trükkje, hogy lerázd magadról és tegyél egy lépést. Minden probléma csak egy lehetőség a továbblépésre. Bármilyen problémából van kiút, ha nem adod fel, nem állsz meg!
Rázd meg magad és lépj egyet feljebb."

 

5.00 
/ 3 szavazat - [553 hozzászólás]


1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9
oncogito 2011.02.15. 20:37
Mindjárt ide is írom, hogy a mai napon nem hogy nézni, de még "háttérzeneként" hallgatni sem tudtam a mai parlamenti közvetítést... :-/
oncogito 2011.02.17. 18:52
Nagyon bosszantó, hogy nyakra-főre hozzák a törvényeket, szabályokat, rendelkezéseket, de a betartatásáért már senki nem felelős. Igy aztán felelősségre vonás sincs.
Most ez a megállókban levő dohányzás.
Én nem dohányzom, de azért ez szerintem nevetséges és betarthatatlan szabály. A részlet kérdésekkel nem törődnek, akár a gyerekek után járó szavazatnál.
Hol kezdődik és hol végződik a megálló, van-e hova bedobni a csikket, stb.
Sorolni lehet vég nélkül az ilyesmit. Mire jó?
ralf 2011.02.17. 20:25
Ez így van, és sajnos ezért nem lehet a Fideszt szidni, ez általános magyar hagyomány.
oncogito 2011.02.17. 20:51
Igen, nem is a jelen kor kritikájának írtam, ez sajnos nálunk népbetegség.
Viszont ez rögzülni látszik, mert egy nevére már nem emlékszem politikus a napokban tett olyan kijelentést, hogy nem baj milyen törvény készül gyorsan, majd ha kell, módosítunk...
Szóval ebben nemhogy javulás lenne, de egyre inkább terjed és állandósul.
ralf 2011.02.17. 22:08
A legnagyobb baj egyébként még csak nem is az, hogy a törvények írott malaszt. Nagyobb baj az, hogy a politikusok maguk nem tartják be őket, azaz ők mutatják a rossz példát, ami után nincs alapjuk mást követelni a "köznéptől".
oncogito 2011.02.18. 18:08
Én egy picit másként látom. Engem ugyanis sosem érdekelt, hogy más mit csinál. Az sem, hogy akár vezető politikus, akár főnök, vagy bárki más. A magam erkölcsi mércéje szerint éek.
Engem az bosszant, hogy a törvényeket eleve úgy hozzák, hogyha majd "nem válik be", akkor módosítják. Ezzel szinte felhatalmazzák az embereket arra, hogy ne tartsák be a rájuk nézve hátránnyal járó szabályokat, törvényeket. Ez pedig nem feltétlen azt jelenti, hogy az igaztalan, a rossz törvényt lehet/kell szegni, hanem azt, ami pillanatnyilag hátrányt okoz, illetve nem jár előnyökkel. Ez pedig teljesen más, mint egy rossz törvény!
oncogito 2011.02.18. 18:11
Persze, tudom, hogy a "saját erkölcsi mércén" te többnyire fennakadsz.
Annyi konkrétumot azért jelent, hogy nem lopok, nem csalok és szándékosan senkinek nem akarok ártani és hogy igyekszem törvénytisztelő lenni még akkor is, ha marhaságnak tartom a törvényt. Mert azért igen kevés törvény, vagy rendelet buzdít lopásra, csalásra.
ralf 2011.02.18. 19:29
Van ennél nagyobb baj is: azok a törvények, szabályok, amelyek a megszegésük esetére nem tartalmaznak szankciót. Pl. a képviselők kötelesek évente vagyonnyilatkozatot tenni. Ha viszont a nyilatkozat nem felel meg a valóságnak, semmiféle szankcióval nem jár. És, bár most nem jut eszembe több, van egy pár.
oncogito 2011.02.19. 11:38
Remek, az orvos a protokoll szerint járt el, csak a koraszülött baba hibázott... :-/
Micsoda igazságszolgáltatás van mifelénk!!!
http://index.hu/bulvar/hirek/2011/02/19/halottnak_hittek_es_kidobtak_a_babat/
oncogito 2011.02.22. 17:05
Üldözik a hajléktalanokat törvényesen. Ez külön megér egy fejezetet. Azonban tegnap a fiam munkából hazajövet látott élménye azt hiszem sokkal többet éreztet, mint több képernyőnyi vita.
A Keleti pályaudvarnál szállt le és a megállótól nem messze állt egy villogó rendőrautó, de benne sehol egy szál rendőr sem. Fiam tovább menve a "folyosón" az első kanyarban meglátta az öt(!) rendőrt, amint közrefog egy hajléktalant.
Látásból már régóta ismerjük. Egy vékony, törékeny, hajlott hátú emberke, aki soha senkinek egy szót sem szól, senkire rá nem néz, csak a keze van állandóan kinyújtva. A ruhája sem szakadt, nem is bűzlik messziről.
Hát, mit ne mondja, megrendítő látvány lehetett, amint azt a szerencsétlent körbefogta az öt jól megtermett legény és senki segítségére, támogatására nem számíthatott... :-/

A drogosok, meg zsebtolvajok vígan élik világukat a környéken...
oncogito 2011.03.02. 17:33
Ahogy látom, az állam pont olyan rabszolgahajcsár, mint a legdurvább kapitalista. A nyugdíjügyeket ingyen akarja lerendezni, a ledolgozott munkáért nem fizet semmit:

"Mint föntebb is írtuk, úgy tudjuk, a nyugdíjbiztosítónál a legnagyobb gondot a munkaerőhiány jelenti. Nem csak a fejlesztéseken dolgozókra nincs elég pénz, a végrehajtás is akadozik, miközben az új, egyéni számlás rendszer az egész szervezetnek igen komoly többletmunkát jelentene.

Több forrásunk is megerősítette, hogy a dolgozók eléggé le vannak terhelve. A fővárosban 36 ezer budapesti magánnyugdíjpénztári tag anyagát 100 ember dolgozta fel, erre ráadásul nem volt külön pénzügyi keret.

A nők kedvezményes nyugdíjazási lehetősége miatt rendszeresen előfordult, hogy a megszokott napi 6-700 ügyfél helyett 2400-2600 jelent meg. Úgy tudjuk, az elbíráláson dolgozók bére négy éve nem nőtt, jutalmat két éve nem kaptak, miközben a hétvégi túlórázás sem ritka. Forrásunk szerint előfordult, hogy hivatalból hat óra túlmunkát rendeltek el szombatra, de plusz pénz ezért sem járt."
http://index.hu/gazdasag/magyar/2011/03/02/ilyen_lesz_nyugdijasnak_lenni/
ralf 2011.03.02. 20:16
De a kapitalista legalább meggazdagodik tőle...:-)
oncogito 2011.03.02. 20:21
Sajnos a kormány tagjai is.
Mert pénz van ebben az országban, dögivel, csak nem arra, amire kell.
Kórházak bezárnak, de stadionok épülnek milliárdokért... :-/
oncogito 2011.03.02. 20:21
Ja, és egyetlen honatyának sem kell attól tartania, hogy egyszer majd kiűzik valamelyik aluljáróból, mint hajléktalant. :-/
ralf 2011.03.02. 20:43
De attól igen, hogy egy rossz politikai döntéséért büntetőjogi pert akasztanak a nyakába.
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9


 A hozzászóláshoz be kell jelentkezni!     Regisztráció